Már az ókorban is megvolt a törekvés az emberekben a biztonságra, és úgy a békebeli katasztrófák esetén, mint háborúskodások alkalmával összefogtak a károk megelőzésére, csökkentésére, sőt a szervezett társadalmak állami feladatként gondoskodtak is bizonyos fokon polgáraik védelméről.
A barlangok, pincék óvóhelyként való használata egyidős az emberiséggel. A hegyek közé, erdőkbe menekülés, a létfontosságú javak elrejtése, védőlétesítmények építése sem mai találmány. Az építési előírásokban megtestesülő biztonság, a magaslatokon való építkezés, a szervezett tűzvédelem, az ivóvízmérgezés szigorú büntetése ezeréves múltra tekint vissza.

Mindezek ellenére a nemzetközi jogilag is elismert polgári védelem alig több mint 60 esztendős.
A Polgári Védelem jogelődje a Magyar Légoltalom 1935-ben alakult meg. A repülőgépek bevetése, mind nagyobb kötelékekben való alkalmazása tette szükségessé, hogy az ellenük való védekezés módszere és rendszere: a légvédelem és a légoltalom kialakuljon.
A magyar társadalom széles rétegeinek mozgósítására és tájékoztatására 1937. december 05-én ünnepélyesen megalakult a Légoltalmi Liga, amely kizárólag szigorúan társadalmi szervezet volt és az ország közigazgatási tagozódásának megfelelően épült ki. Fő feladata az ország lakosságának légoltalmi felkészítése és a hatósági feladatok társadalmi támogatása volt. A társadalmi háttér azonban a Liga félkatonai jellegét álcázta. Feladatait tekintve beletagozódott az ország akkor kiépítés alatt álló egységes honvédelmi rendszerébe.
Rövid idő alatt, 1938. elején a légoltalmi szervezetek, ha felszereltségben és az óvóhely építés színvonalában még nem is, de a többi területen már jelentős mértékben ledolgozták több éves hátrányukat és ha még nem is tudtak felzárkózni az élvonalat jelentő német, angol, szovjet légoltalom színvonalához, a felzárkózást megkezdték és a kisantant államok színvonalát elérték, sőt egyes területen le is hagyták.
A honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk 1939. március 11-én lépett életbe, és a magyar légvédelmet, illetve légoltalmat is új alapokra helyzete. Ez a törvény mondja ki Magyarországon az általános honvédelmi kötelezettséget, illetve a honvédelmi kötelezettség elvét. A törvény rendelkezései értelmében ugyanis a honvédelmi kötelezettség most már nemcsak a szorosan vett hadkötelezettséget jelenti, hanem egyebek között a levente és a munkaszolgálatot, a személyi és dologi légvédelmi-légoltalmi kötelezettséget is.
A honvédelem gyors felkészítésének programjához kapcsolódva 1938 őszétől jelentős óvóhelyépítés kezdődött először Budapesten, majd a II. világháború kitörését követően mindenütt az országban. Az óvóhelyek költségeit részben az állam, részben a főváros, illetve a vidéki elöljáróságok vállalták magukra, részben pedig áthárították a gyárak, lakóházak tulajdonosaira. A magántulajdonosok részére azonban az állam nagyon jelentős adókedvezményt engedélyezett. Hazánk hadbalépése Németország oldalán gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. Azzal, hogy Magyarország hadviselő fél lett, néhány jelentős légoltalmi intézkedés bevezetése vált szükségessé. Elrendelték az elsötétítést, meggyorsították az óvóhely építkezést és megszigorították a légoltalmi kiképzést, fokozták a katonai "különleges légoltalmi zászlóaljak" védelmi készültségének színvonalát.
A bombatámadások megindulása után a légoltalom gyorsan és hatékonyan szervezte meg mindenütt a mentést, kárfelszámolást, a sérültek ellátását és a helyreállítást. A honvédelmi miniszter a légoltalommal kapcsolatos jog- és hatáskört a HM. VI. Légoltalmi Csoportfőnöke kezébe adta. A szervezet 1944. október 15-ével a nyilas hatalomátvétellel gyakorlatilag széthullott. Az addig jól összefogott, hatékonyan működő magyar légoltalom központi irányítás nélkül maradt, csupán a helyi légoltalmi vezetőségek tudtak beavatkozni egyes helyeken.
A légoltalom újjászerveződésekor - a háború utolsó éveinek tapasztalatai alapján - rá kellett jönni, hogy a légoltalomnak, mint a repülőtámadások elleni passzív védelemnek át kell értékelni eddigi lokális védelmi elveit és módszereit. Olyan elveket és módszereket kellett kidolgozni, melyek egész megyék, országrészek hatékony védelmét teszik lehetővé. Napirendre került a légoltalom új elve: a területi védelem.
A védelem gerincét képező Magyar Honvédség, majd 1949-től a Magyar Néphadsereg fejlesztéséhez a jogi lehetőséget az 1947. februárjában Párizsban aláírt békeszerződés teremtette meg.
A magyar légoltalom újjászervezése 1949. október 18-án történt meg, a szervezet a belügyminiszter irányítása alá került. A kormány védelmi kérdéseket tárgyaló testülete, az Üzemgazdasági Tanács határozatban megfogalmazta a légoltalom célját: "Az állampolgárok előkészítése az emberi élet, a nemzeti vagyon oltalmazására, valamint a légitámadások és egyéb ellenséges támadó fegyverek által okozott károk csökkentésére és felszámolására". A légoltalom szerveit e határozat alapján 1950-51-ben szervezték újjá a fővárosban, a megyékben, a városokban, a főváros kerületeiben és az üzemekben. A későbbiekben jöttek létre a járásokban, községekben, mezőgazdasági üzemekben, valamint a lakóházakban.
A légoltalom szervezete a honvédelemről szóló 1939. II. törvénycikkelyben foglaltak figyelembevételével három nagy területet fogott át:
- A hatósági légoltalom, az államigazgatási szervekre, az akkor létrehozott tanácsokra épült. Az irányító szervek mellett a különböző károk szakszerű elhárítása, illetve csökkentése érdekében városonként rendfenntartó, műszaki-mentő, óvóhely, figyelő és kárfigyelő, elsötétítő, gázvédelmi és Budapesten álcázó szolgálatokat és szakszolgálatokat szerveztek.
- A másik nagy területet az üzemi légoltalom alkotta. Célja és feladata az üzemet érhető légitámadás területén a többszázezer embert érintő felkészítő munka megszervezése és végrehajtása volt. Fontos feladata volt a működéshez szükséges objektumok, illetve a lakosság védelmére szolgáló óvóhelyek rendbehozatala, korszerűsítése, új óvóhelyek építése, berendezése és fenntartása.
- A légoltalom harmadik nagy területén az egész lakosságot átfogó lakóházi önvédelmi csoportok voltak. Feladataik megfogalmazásakor abból indultak ki, hogy hagyományos fegyverekkel végrehajtott légitámadások nem pusztítják el az egész lakóterületet.
A légoltalom megbecsülésének fontos állomása volt, hogy a szervezetet fegyveres testületté nyilvánították és a hivatásos állomány rendfokozatait a Honvédelmi Minisztérium is elfogadta. 1951. májusában megalakult Budapesten az első katonai alakulat a Központi Légoltalmi Zászlóalj, amelynek feladata lett az ország lőszer- és bombamentesítése.
Az ország légoltalma felkészítési munkájának gyökeres megváltoztatására a Honvédelmi Tanács 1959. február 12-i határozatában utasította valamennyi állami, társadalmi és gazdálkodó szerv vezetőjét munkaterületén a légoltalommal kapcsolatos feladatok maradéktalan és kellő időben történő végrehajtására. A légoltalom szervezeti felépítése is szigorúan igazodott az ország államigazgatási és népgazdasági irányításához.
Az 1962-es őszi kubai konfliktus a magyar hadseregfejlesztést is felgyorsította. A költségvetésből nagyobb összeget kapott a légoltalom is. Döntő oka volt ennek az is, hogy a Kormány Honvédelmi Bizottsága 1962. november 1-vel átrendelte a belügyi tárcától a honvédelmi miniszterhez az egész feladatkomplexumot és szervezetet. A gyors döntést az is indokolta, hogy szükségessé vált a nukleáris fegyverek elleni védelem összes kérdését egy kézbe helyezni, a feladattal foglalkozó szervezetek tevékenységének céltudatos összehangolása, a szorosan vett honvédelmi követelmények hatékony érvényesítése érdekében.
A honvédelmi miniszter irányításával több döntő jelentőségű területen minőségi változás következett be. Felgyorsult a szervezetek szaktechnikával és felszereléssel történő ellátása. Kidolgozták a polgári védelem további kiépítésének mértékét és ütemét.
A bekövetkezett változásokat 1964-ben formailag rögzítette az Elnöki Tanács 1. számú törvényerejű rendelete, amely előírta, hogy a következőkben a LÉGOLTALOM helyett az új tevékenység célját és jellegét teljesen kifejező POLGÁRI VÉDELEM nevet és fogalmat kell használni.
A magyar polgári védelem az 1963-72 közötti évtizedben nemcsak bepótolta a lemaradást, de sikeresen felzárkózott a Varsói Szerződés tagországai polgári védelmi szervei élvonalának szintjéhez. A Honvédelmi Minisztérium irányításával 1972-re a korszerű követelmények színvonalára emelkedett.
1972. január 1-15 között alakult meg a Hátországvédelmi Alakulatok Parancsnoksága, mely március és november között vette át a polgári védelem összes katonai szervezetét, kivéve a fővárosi, megyei, fővárosi kerületi, városi, járási törzseket és raktárakat. Ez a munka 1973. január 1-ével fejeződött be. A Hátországvédelmi parancsnokság belépésével egyértelműen együtt járt a feladatok ismételt szabályozása a jog- és hatáskörök újbóli megfogalmazása. Ennek keretében újra kellett fogalmazni a polgári védelem célját, helyét, szerepét, rendeltetését, feladatait az országvédelem rendszerében, fejlesztésének feladatait és pénzügyi lehetőségeit. A jogi kereteket az 1974. évi polgári védelemről szóló 2041/1974. (XII. 11.) Mt. h. számú határozat biztosította.
A polgári védelem szempontjából is jelentős volt az 1976. évi Honvédelmi Törvény elfogadása, amely a polgári védelmi kötelezettségnek az "elemi csapások és más rendkívüli események" időszakaira történő kiterjesztésével tovább növelte a szervezet feladatait, szerepét, felelőségét.
1977. december 13-án Genfben a Magyar Népköztársaság kormánya Külügyminisztériumának megbízottja aláírta az 1949. évi négy Genfi Egyezmény kiegészítésére alkotott két Jegyzőkönyvet és elvállalta, hogy beépíti a magyar jogrendbe. A szerződést 1989-ben a Magyar Népköztársaság Országgyűlése ratifikálta. A Jegyzőkönyv szerint a polgári védelem fogalma alatt értendő minden olyan humanitárius feladat, amelynek az a célja, hogy védelmet nyújtson a polgári lakosságnak az ellenségeskedés, a háborús cselekmények, illetőleg a katasztrófák ellen és segítse azok közvetlen hatásainak leküzdésében illetve a túlélés feltételeinek biztosításában.
Az átalakulást átmenet nélkül vágta ketté az MSZMP Politikai Bizottságának 1987. november 17-i határozata, melynek értelmében a Honvédelmi Minisztérium közvetlen irányítása alatt 1988. június 1-vel középszintű parancsnokságot hozzanak létre a Hátországvédelmi Parancsnokság és a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága egyidejű megszüntetésével. Az új parancsnokság neve hátországvédelmi és Polgári Védelmi Parancsnokság lett. Ez a kényszerházasság nem volt hosszú életű. Az új védelmi doktrína megvalósulásával összhangban határozat született a polgári védelem országos irányításának megváltoztatásáról. Az MT 3344/1989 sz. határozata értelmében 1990. július 1-vel a polgári védelmi igazgatás a honvédelmi tárcától a belügyi tárcához került át alárendelésre.
Hosszú vita után rendeződött a polgári védelem Belügyminisztériumon belüli helye és szerepe. Megfogalmazódott, hogy a polgári védelmi munka állami feladat, a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága saját hatáskörében önállóságot élvez. A polgári védelem jogi szabályozására hozták létre a XXXVII./1996-os törvényt és a LXXIV./1999-es katasztrófavédelmi törvényt.
A polgári védelem feladatainak szabályozása, a katasztrófák elleni védekezés irányítása a Kormány hatásköre. A polgári védelem irányításáért és a polgári védelmi feladatok végrehajtásáért a belügyminiszter felelős.
A Belügyminisztérium katasztrófavédelmi szervezete országos hatáskörű központi szervre, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra és területi szervekre tagozódik, tagjai hivatásos állományúak, köztisztviselők és közalkalmazottak. Területi szervek a megyei igazgatóságok, amelyek alárendeltségében helyi szervként polgári védelmi kirendeltségek működnek. A helyi felkészülési tevékenység a polgármester hatáskörébe tartozik. A polgármester illetékességi területén irányítja a polgári védelmi feladatok végrehajtását. E jogkörében a polgári szervek részére elrendeli a polgári védelmi kötelezettségen alapuló települési és munkahelyi polgári védelmi szervezetek megalakítását és az alkalmazás feltételeinek biztosítását. Felelős a települési polgári védelmi tervek kidolgozásáért. Katasztrófa esetén irányítja a helyi védekezést, gondoskodik a lakosság létfenntartásához szükséges anyagi javakkal történő ellátásáról.